Fenn... aztán lenn

Mint egy körfolyamat... az élet egy körfolyamat. sokat rágódom a múlton.. az emlékekből táplálkozom, hogy ne kövessek el többet hibát. Épp ezzel teszek be magamnak. Féltem, hogy számomra fontos dolgok esnek ki a kezemből... az irányítás már másé. Úgy próbáltam emlékeket, fontos embereket megőrizni, hogy olyan eszközhöz nyúltam, amivel többet ártottam, mint a javamra fordítottam. Az emlékek korbácsolták belém, a fájdalom fogalmát. Megéltem olyan dolgot, amiért könyörögtem Istenhez, hogy többet ne kelljen megélni. Olyan szívbemaró érzések ivódtak belém, amiktől féltem... rettegtem. Miért kell úgy végződnie mindennek, hogy fájdalmas legyen? Miért nem léphet tovább az ember úgy, hogy felemelt fővel távozzon el a célegyenes előtt...? Mintha egy drámába csöppenne az ember... csak a rossz, a rossz, és a szenvedés. Aztán vége... de az nem a valóság. Szembenézni a dolgokkal, amiktől fél az ember nem könnyű. Aztán, mint egy kavics, sodródunk az árral... egyre nagyobb megpróbáltatások elé kerülünk, és valahogy lenni kell... nem lehet menekülni. Előbb-utóbb elér egy olyan végzet, ami kulcs a megoldáshoz. Fény kell, hogy a sötétben, hogy tisztán láss. A kezdet és vég, olyan távol van egymástól, mégis egy hajszál van a végletek között... a semmi, és a minden között... a szerelem és a gyűlölet között......
Mint két éve majdnem. Kútban voltam, akartam látni a napfényt... de aztán, csak egyre mélyebbre kerültem. Aztán a célom elérésével kitápászkodtam a mélyből, majdnem az egekig... de onnan lehet a legnagyobbat esni... még mélyebbre...

Álmomban...

Hideg ráz... álmomban rémek kelnek,
Felordít, hogy nem kellek a jelennek.

Ábránd valóság, beigazolódott sorsok,
Letépett leplek, mik néma foltok..

Reszketek... lázasan, felfog a padló
Múltam prédája leszek, félkarú rabló

Apró porszem a sivatag fényes gyémántja
Ha takar a takaró Isten mért látja..?

Mi legféltettebb kincsem, csak az enyém,
Szeretni nem bűn, csak áhítatos remény.

A vakító sötétség takarja el szemem,
Zokogó emlékek szabják fel begyógyult sebem.

Szívem örök forrása, érzelmek kertje,
Benne letépett virágok a vallomások terhe.

Hold alatt vonyít, a kihalt táj őre,
Vigyázza álmom, betakar meleg lepedője.

Hideg van kinn... a dombok túl oldalán,
Süt rám a nap, de elrejt a Hold talán..

Árva lettem... mert a magány táplál,
Szívem üldözött, s tények elől hátrál...

Lelkikavalkád

Szelíd táj... nyugodt lelkek
Szélvihar kavarta kavalkád,
Érzéseid csillapodó szelek,
Ülepszik belül de kavarnád.
Néma hang tompul fejemben,
Szüntelen... néha meg-meg áll,
Vihar pusztította helyeken
Szívem sivár lelki tár.
Üres térben, egymagad
Búsan tátongsz, kérded miért?
Elveszti értékét egy szavad,
Pedig futsz gyötrő szavaidért.
Önmarcangoló tények állítják
Eléd, hogy régen ki voltál,
Édes szagú szelek szállítják
A keserű bánat mivoltát.
Magadban egy kép, eltépte
A múló idő... sovány vigasz,
Visszahozza aki elkérte
Midőn hazug lesz az igaz.
Rozzant kételyek közt választ,
Aki másban keres nyugvást,
Mit ér a lelkitámasz,
Ha az ember nem ismer bukást.
Egyedül állok, vad tájakon
Mégis szelíden ér a szél
Odahaza édesanyám keze ablakon
Jó lenne ha visszaérkeznél..

Golndold át...

Ezek képek.. csak a látszat meg a téveszme
Fejben maradó gondolat, reggel felébresztve,
Kinézek az ablakon, cikáznak a fények,
Mert ebben a világban, én már csak remélek...
Hogy megélek valahogy, egy körfolyamatban élek,
Ölelj át sokszor, ha látod, hogy félek,
Két életet kaptam, mindegy hogy melyiket élem,
Mert ez olyan világ, mint egy kétoldalú érem,
Ennyivel beérem, mert szúrnak már az emlékek,
Vitatkozok a sorssal, de vissza már nem nézek,
Te is gondold át, hogy mekkora súlya van az árnak,
Ha a sodródó emlékek magukba bezárnak..
A vesztesek felállnak, én kitartok mindvégig,
Ha a földhöz szorítanak, az életemet széttépik,
Odasúgom nézd végig, ha bírod ezt a fájdalmat,
Elfordulok inkább, és elkerülöm a száz vádat,
Százan vádoltak, mindig én voltam a cinkos,
Mert a reppem őszinte, a szívekben meg gyilkos
Az az egy biztos, hogy meghalok ha hallom,
Hogy dobra ver a szívem, nektek csak ezt vallom...

Meglepetés.

A mai este folyamán Des barátom, írt egy üzenetet... hogy, keresgélt a neten. Rátalált az RTL klub által rendezett dalversenyre. CSodával határos módon néztem a képernyőre, és megláttam a kettőnket összefogó nevet a Duplaszettet. Valaki feltöltötte a zenénket, benevezve a versenyre. A Duplaszett - A minék ez című számunkat.

Fogalmam nincs, hogy ki lehetett az illető, de szeretnénk megköszönni neki.
Aki teheti, és tetszik neki a zene, az dobjon egy voksot a Duplaszettre.
köszönjük szépen!

Duplaszett - A miénk ez

Őszi montázs

Színes a kifestő, szavam mint az ecset
Az életbe mártom bele, mert a legtöbb eset
Magától történik, ugyanaz a történet,
Napról-napra tollal, írok vele több képet
Pompázik a nap, de a fák már csupaszon
Állnak egyedül, az út szélét úgy hagyom,
Ahogy láttam reggel, este majd az alkony
Lesz a kedvenc képem, mert ez tart talpon.
Pulzusom egy zápor, ami téged ápol
Eltakar egy álarc, mint egy ködös fátyol.
Fejfámon a nevem, üres lett a terem,
Érték nélkül már, semmi sem terem
Ambuláns a lelkem, velem néma hangok
Baktatnak kábán, még ha nem is hallok.
Őszi montázs... tájképet lefestő,
Sárgult levelek, mint egy lélekvesztő
Száguldok agyamban, akadály több nincsen
Az egyetlen inspektor valójában a szívem...
A magány bennem lassan tömegfóbiát ébreszt,
Többet ér egy szó, mint amennyit te képzelsz..
Felébreszt a tudatom, hogy a másik énem
Fele annyit sem ér, mint egy aranyérem..

Fakult levelek.

Fakulnak a levelek, őszi rózsás délután
Meleg várja a szívedet, egy hosszú fagyos tél után.
Árva lett a testem, elvesztette létedet
Sziluetted maradt itt nekem... nem a két szemed.
Kialudt a fény, az idők alatt sárgultak,
Nyár vége volt, de a levelek már hulltak
Az érzések elárulták, kiszerettél belőlem
Mire hátranéztem... elvettek téged előlem.
A rózsa tövis letörött, a gyökerek meg elhaltak
Azért lettem egyedül, mert tőlem már elmartak..
Az idő régen elszaladt... a percek még hátrálnak
A szívem miatt érzem magam legtöbbször árvának.
Meleget a kályhának, életet a márványnak..
Mert legtöbbször sajnos, az előnyt érzem hátránynak
Összetépett lapok... égett szagú levelek,
Sárba hulló könnycseppek, elfakult levelek...

Vázlat.

Nem számít a márka, sem a típus,
Versem egyszerű, amolyan sematikus...

Slam poetry 1

minden elcsépelt mondatom elkelt,
én játszom Kölcseyt, te játsszad Erkelt.
ellenem érvelt, minden búval bélelt,
amíg verset írok, te tanuljál tételt..
az ég kékelt... én hallottam két ellt.
látom benned a magabiztos kételyt.
kérek két helyt, szabályosan két helyet,
értelmetlen csavarok mutatják a lényeget.
nyelvedre bélyeget, borítékra foltot
Ady helyett én teszem fel ire a pontot.
váltsál fontot, a forint értéke romlott
tőlem távoli, aki eddig szívében hordott
nyelvemre horgot, fojtogató szavak,
folyton folyvást kapok oltogató sarat
bontogató falat, félrecsúszott falat,
öklendezi ki belőlem a felgyülemlő savat
az idő foga, rozsdásra rágja a vasat
láttam kopár hegyet, hideget, havasat.

Absztrakt gondolatmenet..

Árnyékolt tudatom a végtelenig reptet
A halál szül meg agyamban minden új sejtet,
Bőrömben pumpáló ér, trombózistól retteg
Szívbemaró érzéstől, hideg árvák lettek..

Gondolataim körpályán, kavarogva futnak,
Inspirál a tudat, hogy győztes lehetek,
Komplementer részeim oxigénhez jutnak,
Degradált információk sokasága eltemet.

Tudatlanság mélysége, butítja el elmém,
Lexikális tudásom, kompenzálja e hibát,
Anyátlan ismereteim egyedül is nevelném
Ha ismernék egy szokványos technikát.

Sprintelő koncepció fut végig kezemen
Agyam motiválja, a sorok menetét,
Belülről egy hang, íratja velem hevesen
Az apokalipszis keserves kezdetét.

Fagyott könnycseppek.

A múltam hazugság, lezárom egy ponttal
Újabb bekezdés, hazúg minden hasáb,
Szívem lakatja letörött a hidegtől
Ami nehéz volt mint egy rozsdás vaságy.

Fáradt alkonyon borús sötét felhő,
Szállítja gondjaimat egy zivatar
Jéggé fagyott könnycseppek arcomon,
Mi narancs módjára teljesen kifacsar.

Édes-fanyar, a szakadék után kanyar,
Mi a végbe visz, nincs mi irányít.
A sötétben elmém ami kitaszít,
De mégis szerelem módjára világít.

Mi van, mi folt.. mi lesz
Ha Nap vagyok a hajnali fagyban
Kard módjára szelem át az eget
De a legfontosabb részem itt hagytam.

Ezek álmok, egy végtelen völgyben
Időkerék pörög, az első körben
Érzem tapintásod egy ujjnyi bőrben
Érted az életem is kettétörtem.

A végtelen Semmi

A végtelen fogalom
Mint egy határtalan kerekség,
Ami mindkét oldalon
Meredek, de mégis egybeér.

Hűlt helyem nyoma égeti
Szakadék mélyén a patakot
A kavicsok gyors léptei
Szabják fel bennem a lakatot

De ha szívem lépeget
Akkor enyém minden határ,
Szemem kémleli a kék eget
Ahol fent repülsz, mint egy Madár.

Felhő vagyok a magasban
Ami repül együtt az idővel
Én vagyok a hang a szavadban
Ami belőled kilövell.. -

Vér vagyok az eredben,
Táplálom minden sejted,
Fény vagyok a szemedben
Még ha nem is sejted..

Mi a nevem? Semmi...
Szívedben leszek örökre
De ha nem tudok menni
Akkor emlékezz az örömre.

Kihűlt délibáb

voltam már töltény a tárban
amit kilőtt egy hirtelen gondolat
a horizont pereme a nyárban
megégetett mint egy fondorlat.
költői múzsa csókolt szájon
mikor elmém szélesen taglalt
felhevült indulat minden álmom
a valóság csak hideg fagylalt.
egyszerű és száraz ez a metafora
amit vonszol egy elkopott hasonlat
asszociál az agyam minden szóra
a teher az embernek már gyakorlat
voltam már tény, meg kihűlt délibáb
az elveszett táj rengetegében
síró kisgyerek képen aki térdig állt
egy apadó tenger medrében..
kiszáradt festék egy festő ecsetén
lassan, némán a földre cseppen
amit az idő felemészt egy estén
az majd újra fellebben..
ady tollában megfolyik a tinta
ami élethű vagy absztrakt
a lapon eltépett a minta
ami fejemben törhetetlen aszfalt.
utaztam már álmokban meg életben
a sors aki helyettem elbeszél
voltam ismeretlen egy képletben
amit felém hoz a szembe szél
elvásott vándor ki éjjel vándorol
a téli puszta látványa megérint
mind közelről, mind távolról
a szilánk a szememben megtérít
agyamban az események
felgyülemlő sokasága ébresztget
hogy szinapszisok közt emelvények
onnan a szívbe érkeztek..
kettétört életek közt szakadék
lesz a hűlt helyem lerombolt favára
a háborúban nincs haladék
figyelj a vezér minden szavára
elég egy néma pillanat és vége
elég a halvány remény fénye
a kopott vásznon önarcom képe
repít tovább majd az emlékbe..
voltam barát, voltam ellenség
voltam hamis, voltam valódi
voltam a szívekben örök ellentét
ahol a szeretet még kallódik..

MEGJELENT: GEROLA - GONDOLATOK EP

Üdv mindenkinek! Megjelent második kislemezem. Igazából nem is "komoly" lemez. Ezelőtt héten gondolkoztam és arra jutottam, hogy meglepem a hallgatóságot egy kis ajándékkal Karácsony alkalmából. Egy kósza gondolat szüleménye lett az egész album, ezért a neve Gondolatok EP lett. Az albumon 7 szám kapott helyet. Egy rövid intro, 2 netre már felkerült szám és 4 vadi új remix. Aki érzi, az tesztelje a membránokon! Az album teljes anyaga megtalálható a http://gerola.hu oldalon!

Két oldal

a vonat jött... a vonat elment
az idő minden emléket elvett
mégis szívemnek ez kellett
míg az élet fáján újratermett
az igazság szúrja melled
a szívem szunnyad a tied mellett
kialudt... a szikra lángokat termelt
de a valóság csak nekem kertelt.
míg a sors az élet ellen tervelt..
addig a bűn eltornyosult ebben
a világban... hittem az imákban
de magam sem tudom mit vártam?
ha a szívemet őszintén kitártam
a tükör másik felén kit láttam?
te engem, én magamat veled
mosoly ült arcomon, fogtam a kezed
én mondtam, hogy megfojt a szemed
amit mutatok egész, nem keret...
szívem melegsége szállítja ki a telet
így lesz majd a hajnalból kikelet...
ami melegíti szívemet
és összeköti veled a hitemet..
azóta nem érzem a hideget
mióta az arcod a fagyban integet.
a jégvirág az ablakon újra virágzik
az kell, aki a legjobban hiányzik
akkor vagyok teljes, ha te az enyém,
a tied meg a bizalom és a remény...

"Bocsáss meg annak akit látsz.."

"Magyarország! Mi a fasz van veled...?
Én már nem tudom mi a fasz van... mindenki feszeng a kamura.. mindenki gengszter.. mindenki modell... mindenki tökéletes...
Kinek bizonyítasz? Magadnak?
Nézzél tükörbe és bocsáss meg annak akit látsz, mindig a kurva pénz, a della... amiért felfelé nyalsz, és lefelé taposol! Nyisd ki a szemed, és ne csak nézz, láss is bazdmeg!!!"



Egyre több emberen látszik, hogy csak érdekből, csak érdekből áll ki a másik mellett. Mint már leírtam jó párszor, amiket itt írok eszenciát, azok nem mind a magánéletemről szólnak. Hanem a meglátásaim és a mindennapos életem észrevételeiből tevődik össze. Rengeteg példa elhangzott már a csalódásokra és az átverésekre... mégis mindig tudok valami újat felhozni. Mindig mutat egy újabb dolgot az élet, amit meg kell emészteni. De folyton azt kérdem magamtól, hogy az ember, hogy építhet hazugságokra? Miért bízik meg a sors kifürkészhetetlen útjaiba... hogy majd lesz valahogy. Semmi perspektíva. Semmi céltudatosság. Az önmegvalósításról ne is beszéljünk. Bennem mindig volt valami... valami kraft, hogy legyek magamhoz őszinte, és tudjam a koncepcióim. Soha nem volt az, hogy fejjel a falnak... na jó.. talán régebben. De akkor kinek nem volt zűrös korszaka, hogy mindent összecsap, mindent előbb le akar tudni. Látom, hogy széthullanak a társaságok, a spanok egymás ellen fordulnak... fenyegetőzések mennek az utcán, hogy így meg úgy lezúzlak. Nekem ez már nevetséges. Mindenki műgengszter... hát mi a fasz van? Hol az élete az ilyen embernek? Mitől lenne több az egyik, mint a másik...?
Láttam már olyat is, és tapasztaltam is, hogy... egy barát behúzza a másikat. Érted, hogy előtted adja a frankót, adja a barátot, meg az őszintét... közben meg minden szava egy korty a hazugság kútjából, ami előbb-utóbb kiszárad... és ez így is lett. Szépen bebukta a srác. Mesélték, hogy mikor beakarta húzni a barátját, annyival lerendezték, hogy szép barát az ilyen, remélem tükörbe tudsz nézni... és ennyi volt. Azóta a srác, magára van utalva, nincsen barátja, nincsen senki akiben megbízhatna. Egy hazug kis szemét volt. Semmi több. Az ilyen ember az, aki lefelé tapossa a barátait. Akinek nincsenek akadályok az életében, eltöröl bármit, a jellemtelen dolgoktól elkezdve a nagy jelentőséggel bíró dolgokig. De kinek akar megfelelni az ilyen? Kinek bizonyít? Kinek kell az ilyen ember? Őszintén... gondolkozzon el ezen mindenki. Csak egy kicsit. Nem kell nagy következtetéseket levonni, csak érezze át, hogy ő mit érezne ha egy ilyen "baráttal" lógna nap, mint nap. Ha egy ilyen emberrel osztaná meg a titkait... Ha egy ilyen ember lenne az, aki kihúzná a szarból... aztán, lehet, hogy azt is csak érdekből. Nézzen az ilyen tükörbe... megtud magának bocsátani? Megtudja bánni az ilyen dolgait... érez egyáltalán valamit? Nézzen a tükör mélyére... de ne csak nézzen... lásson is. Lássa magát, hogy valójában mi az igazság, mert a tükör nem ver át, azt mutatja, ami reális.

Néhány szó

Egy éve ilyenkor, egy kicsi reményszál se volt, hogy valaki helyet foglal a szívemben.. most meg teljesen úgy érzem, hogy megint minden a régi. Minden a helyén van. Minden tökéletes... és tényleg, néha úgy érzem... mintha eufórikus állapotban lennék.. Csak szállok az érzéssel, a gondolatokkal, a szavakkal, amiket füleim megemésztenek. Persze vannak, mélyebb árkok, amiket át kell ugrálni minden segítség nélkül... de mindig pozitív erőt ad a holnap... a jövő. Mit is kezdenék, ha nem lenne akadály, nem kéne harcolni... ha nem lenne devasztáló tényező. Hiszen az élet egyik célja a küzdés... az önmegvalósítás. Ezek amik táplálnak, és küzdésre buzdítanak. Már elég egy instru... egy este a barátnőmmel... egy barát akivel megtudok beszélni mindent. Már nem szükséges, hogy jól leigyam magam.. nem fontos a pénz. Amik régen ösztönöztek, mára ködbe vesztek. Nekem már csak ennyi kell.. és nem kell se több, se kevesebb. Pont így jó. Ha minden ilyen lenne ezen a világon, nem kéne írogatni, meg fejtegetni a gondolatokat. Nem kéne hetente, vagy havonta eszenciákat írogatni. Csak szavakat kéne írnom egy lapra, és össze olvasgatnom őket. Asszociálni az érzésekkel, a gondolatokkal, az élményekkel, a barátnőmmel, a családdal, a barátokkal. Most állt be ismét a lelki és testi egyensúlyom. Egyesültem régi önmagammal... és köszönöm.. jól vagyok.

Magam mögött...

Aprócska porszem.

Csak veled, csak ketten...

"azt hittem álom volt, a tény hogy te meg én
együtt a fényben anno, régen az elején..
veled az életben... veled a halálig...
3 év, eljuttotunk a talánig.
te csak.. hé, találd ki mit súg ha becsap
az eszed, akkor meg menj csak.
engem megmentett egy darab papír
hidd el az eső is akkor szakadt, ha sír,
a srác, mit látsz bennem? mit vársz tőlem?
ha a szemembe nézel, csak te ismersz engem.
ha kérsz belőlem egy darabot, hagyok..
ha legbelül akarod, hogy tudd hogy ez vagyok..
hogy ez vagyok, hogy én mit szeretek,
tudod már, hallottad, unod már hallottam...
hiányzom vallottad, magamban tartottam.
egyedül félek is, csak veled nevetek
csak veled, csak ketten,
csak az érzés, a csókod a szemed,
csak én és te...
csak veled, csak ketten,
csak az érzés, a csókod a szemed,
csak én és te... hö..."

Ez a szövegrészlet mindent magyaráz.

Néma monológ

Kacagva kacsintok bele...

Tudod ki vagyok?

Repül az idő... repül az emlék...

Szivárvány, vagy csak a horizontom peremén a megbántások színes árnyéka...

Tessék Magyarország, itt a példa...

... egyszer vége lesz annak, hogy árulod földeink...

... a világ megérti, miért hulltak könnyeink...

... apáink véréből ébredés végre,

... igazságot hozunk... a földre.. az égre..

Tessék Magyarország, itt a példa...

Néha elég...

Te erős leszel?

Ma, azaz szerda este kaptam egy hihetetlen videót. Teljesen ledöbbentett, nem is gondoltam, hogy az emberekben lehet ekkora akaraterő, ekkora kitartás, ekkora érzelem. Küldtek egy videót, amin egy kezetlen és lábatlan ember dobol, és szórakoztatja a közönséget… aztán elesik, és a közönség felé fordul… hogy vannak az életben olyan pillanatok, olyan dolgok amik kegyetlenek, és elveszik az élettől kapott dolgokat. A lehetőségeket, hogy boldogan élj. Elveszi az erőt az embertől, hogy felálljon. Aztán mondja, hogy ő nem adta fel. Ő képes rá… és hihetetlen volt… ahogy kéz nélkül és láb nélkül beszél a könnycseppektől ázott közönség felé, azt hittem, hogy rögtön megáll az ütőerem. Van remény??? Minden emberben ott lakozik a remény, ott lakozik az akarat, hogy bármi történjék… elérd az álmaidat… elérd azt, amire vágysz. Valaki persze egyből gazdagságra, meg halomnyi nőre gondol… ez az ember meg csak arra, hogy ott fekszik fent ezen az asztalon, és újra lábra tudjon állni… neki ez az apró dolog jelentené a legnagyobb örömet az életben… pedig nem tudna felállni. De mégis. Van benne akaraterő… van benne késztetés, hogyha ő ezerszer is visszaesik arra az asztalra, akkor is feláll onnan. Mondja, hogy ez nem lehet a vége… és nem is lesz, mert ő megtalálja az erőt… a lehetőséget még ha ennyire is kegyetlen az élet… ő felfog állni… bármi áron. Mert ez nem lehet a vége…

Te erős leszel a végén?

Visszatérés?

Hamarosan "visszatér" ismét a gerola.hu
Hónapok óta nem volt új bejegyzés ide az internetes kis naplómba. Most ismét nekilátok majd írogatni néhány dologról. Új felfogások... új meglátások... új emberekről. Az első tömör és lényegretörő írása  hétvégén kerül fel.

Üdvözlettel: Gerola

Boldog Karácsonyt!

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Egy kis meglepetés a hallgatók és az olvasók számára:

Gerola + Snip - Remixpack 2008

http://www.greyside.gportal.hu